A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Lehet-e szépen szakítani?

HUSZONÖTÖN INNEN: Beszélnünk kéne… Ismerős? Nekem már mondták. Magától értetődő, hogy miről is kell beszélni. Tiszta, logikus helyzet. Sőt, talán még becsületesnek is nevezhető a maga módján.  A beszélnünk kell után, a jobb lenne, ha barátok lennénk, a most nem tudom megadni, amire vágysz, vagy a legrosszabb, a nem vagyok elég jó neked duma következik.

Fotó: Shutterstock.com

De ha udvarias is ez a szakítási mód, vajon őszinte? Tisztelet a kivételnek, léteznek őszinte férfiak is, állítólag. Az őszinte férfi őszintén bevallja, hogy nem szerelmes, hogy nem is vagy elég szép, még okos sem, és rég megcsal mással.

Úgy hiszem, akkor már inkább az előző, a cukormázzal bevont szakítást választanánk. Persze van olyan is, amikor, a srác túl elfoglalt, hogy személyesen intézze a végét, és inkább levélben írja meg.

Telefonon nem gyakori, mert ott lehetőség adódna, hogy a kétségbeesett nő kierőszakoljon egy utolsó találkát az „ennyivel tartozol” érvvel, és az már túl problémás lenne ugye.

De itt még nem ért véget a mese, mert létezik még egy, talán a lehető legkegyetlenebb szakítás is, idegen nevén „ghosting”, az a bizonyos eltűnéses módszer. Itt már arról sem beszélhetünk, hogy beszélnünk kéne, sőt még levelet sem kapunk, mert a férfi egyszerűen eltűnik a föld felszínéről.

Eleinte csak kevesebbet látod, majd fura indokokkal lemondja a randit, például hogy én látnálak, de nagyon esik. Majd eltelik az a szörnyű hét, hívás, sms vagy messenger-üzi nélkül, és akkor, amikor már a barátnőink is gyanakodni kezdenek a srácra, úgy döntünk, akkor majd mi hívjuk fel őt.

(A teljes cikket elolvashatja a Ridikül Magazin 2018. évfolyama 4. számának 50. oldalán!)

Címkék: szerelem, szakítás, fájdalom, nagy ő szakítás után, szakítási módszerek

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!